Bejelentkezés*
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Mizu skacok?*

Egyéb tudnivalók

2011.03.21. 21:43, xLuisyx
Amik már nem fértek nagyobb témákba

Lénáról
Aki nézte az oldalt zárás közben is, és elolvasta a hírt, miszerint Léna "már egy hete nem jött haza", jó közleményem van: hazatért. :) Kiderült, hogy azért szökött el fojton, mert tüzelt. De most már félünk őt kiengedni így, hogy tudja, hol szökhet ki. :/ Ezért csak felügyelettel engedjük ki, a nap többi részét az előszobában tölti. Persze mikor kint vagyok vele, sokat futunk, játszunk, és tulajdonképpen szobatiszta, mert ha ki kell mennie, kaparja az ajtót és nyöszörög.
Viszont: van egy hólyag féleség a nyelve mellett. :S A doki azt mondta, körülbelül egy hét, és semmi eltűnik. De ez már vagy 1 hónapja így van. :/ Aztán mondta, hogy nem szívesen végeznek el ilyen hólyag-eltávolító műtéteket, mert sok vérrel jár. :/ Na majd meglátjuk.
Ja, és el ne felejtsem mondani, hogy ivartalanítva, oltva és chipezve is van már. :)


Ezt a csontot az állatorvostól kaptuk. Úgy is akartam egy ilyen rágcsálnivalót Lénának, hogy ne unatkozzon, ha bent van. :)

Varangy
Apum talált egy nagy békát az ajtó előtt. Tényleg elég termetes. Bár még mindig nem nagyobb annál...hú, az volt aztán az óriási béka!

Kutyatetem...
Hát...egy elhagyatott háznál látta Purply, gondoltam, én is lefotózom. Pont olyanok melletti ez a ház, akikről bármilyen mocskos dolgot el tudok képzelni. :/ Hasonlít a Pokol tanyán látott éhező kutyára, de az valamivel nagyobb volt.

Szabadon
Mint tudjátok (vagy mint nem xD), a macskák egész télen a házban kuksoltak. Szorát azért kiengedtem fél órára, de aztán visszajött, én pedig bevittem. Nagyon örült a szabadságnak, hiányzott neki. Azért még várok addig a többiek kiengedésével, amíg biztosra megyek, hogy elég meleg van minden nap.

Szkáááj <3
Végül, de nem utolsó sorban megint csak éltem a lehetőséggel, és lefotóztam a gyönyörű eget. :D

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.